Körforgalom Ürömön
A közel 60 m átmérőjű körforgalom 10 hónap alatt épült meg a közlekedés folyamatos fenntartása mellett. A fejlesztés kapcsán a körforgalom alatt egy a kivitelezések során ilyen méretben ritkán előforduló, 85 m hosszú, 2,5 × 4,5 m keresztmetszetű hullámosított acélcsövön keresztül vezették át a Borosjenői-patakot. A beruházás folyamán 14 ezer m3 földet hordtak be és 1180 m3 aszfaltot terítettek le. A körforgalomnál közvilágítást építettek ki, valamint a Magyar Közút Nzrt. hálózatába bekötött térfigyelő kamerarendszert is létesítettek.
A körforgalom építésével párhuzamosan folyik a kivitelezés a 10-es sz. főút bevezető szakaszán, melynek célja a Bécsi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása. Ezzel a fejlesztéssel valósul meg a külterületi szakaszon a Külső Bécsi út tehermentesítése 2 km hosszan, az ürömi körforgalomtól kiindulva. Az új nyomvonal átível a vasút és az Aranyhegyi-patak felett, majd a jelenlegi vasúti átjárótól délre köt vissza a Bécsi útba. A biztonságos közlekedés érdekében az új szakasz alatt kerékpáros- és gyalogos-aluljáró épül az Ürömi megállóhely északi oldalán, a Solymár köz vonalában.
A nettó 700 millió forintos beruházást a Strabag Kft. végezte el.•