2018/2: csomópont, vasút, közút, híd, alapozás, szerkezetmegerősítés, támfal, metró, városi vasút, aluljáró, rehabilitáció, alagút, csővezeték, akna, vízzáróság, betontechnológia, vízépítési műtárgy, rekonstrukció, mérnök, geológia, csatornahálózat, talajvíz, vízkezelés
Inno-tér
2015. augusztus 19.

Fórum fiatal mérnököknek

A Fiatal Mérnökök Fóruma nevű rendezvényét ebben az évben immár nyolcadszor rendezi meg október 20-án Budapesten a Magyar Aszfaltipari Egyesülés (Hungarian Asphalt Pave­ment Association; HAPA).


Az egyesület fontosnak tartja, hogy a tapasztalt kutatók, ki­vitelező, beruházó és tervezőmérnök előadók mellett megszólalási lehetőséget biztosítson a frissen vagy néhány éve végzett fiatal szakemberek számára is. A szervezők a fórumon nem ragaszkodnak az egyesület aszfaltos profiljához, szívesen fogadják előadásra a jelentkezőket az építőmérnöki szakma minden területéről.

Az előadók között egy szakmai zsűri döntése alapján három, a közönség szavazata alapján pedig egy díjat adnak ki, melyek jellemzően valamilyen szakmai utat vagy rendezvényen való ingyenes részvételt jelentenek. Ebben az évben az első helyezett díjazása az E&E (EAPA&Eurobitume) 2016. évi prágai kongresszusán való részvétel lesz. A második helyezett a HAPA februári nagy konferenciáján vehet részt térítés nélkül. A harmadik helyezett és közönségdíjas kolléga pedig a HAPA 2016. évi külföldi tapasztalatcseréjén vehet részt.

Jelentkezési határidő: 2015. október 1., bővebb információ: hapa.hu

 
Inno-tér
Innotéka Mélyépítés