2016/2: közút, vasút, városi vasút, alagút, geológia, híd, aluljáró, felüljáró, vízépítési műtárgy, csatornahálózat, anyagvizsgálat, szigetelés, zsalurendszer, tároló
2016. július 26.

Szerző:
Csanda Gyula projektvezető csanda@vasuttechnika.hu


Fotó:
Mészáros T. László

Új villamos felsővezeték-hálózat, a vágányok teljes cseréje, átépülő vasúti útátjárók

Korszerűsödik a vasútvonal Szombathely és Zalaszentiván között

Idén tavasszal kezdődött, és még ebben az évben be is fejeződik a Szombathely–Zalaszentiván közti vasútvonal villamosítása. Az érintett szakasz nemzetközi viszonylatban és az elővárosi közlekedésben is kiemelt fontosságú és stratégiai jelentőségű mind az áru-, mind a személyszállításban. Szombathely felől biztosítja az összeköttetést Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár és Pécs irányába, valamint Szlovénia és Horvátország felé. Az Európai Unió százszázalékos támogatásával, mintegy 13,3 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés során a 48 km-es szakasz villamosítása mellett több helyen kicserélik a vágányokat és átépítik a peronokat is. A munkát a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és az R-Kord alkotta Hegyhát Konzorcium végzi.


A Rajka–Csorna–Porpác–Szombathely–Zalaszentiván korridornak az Európai Unió által meghatározott prioritási tengelyek összekötésében fontos szerepe van. A Szombathely–Zalaszentiván egyvágányú vasútvonal 50 km hosszan halad észak–déli irányban. A vasútvonalon jelenleg dízelvontatással történik a vonatok továbbítása, a kiépítési és engedélyezett sebessége Vasvár és Pácsony között 80 km/h, más szakaszokon 100 km/h.

A villamosítás fő célja, hogy – csatlakozva a Mosonszolnok–Csorna–Porpác vasútvonal korszerűsítési munkáihoz – megvalósítsa a vasúti korridor hosszú távú fejlesztésének következő ütemét, amely gyors és gazdaságos vasúti kapcsolatot teremt Közép-, Észak-Európa, valamint az Adria között a jellemzően kedvező terepviszonyú Nyugat-Magyarországon keresztül. Emellett a korszerűsítésnek köszönhetően csökken a környezeti terhelés, a zaj- és a légszennyezés, a személy- és az áruszállítás minősége pedig javul.

Az EU százszázalékos támogatásával, mintegy 13,3 milliárd forintból megvalósuló projekt keretében 48 km-es szakaszon épül ki új villamos felsővezeték-hálózat. Jelentős pályamunkákat is el kell végezni: több helyen szükséges a vágányok teljes cseréje, áthelyezése. Hét vasúti útátjáró átépül, a vonal állomásain és megállóhelyein új, magasított peronok létesülnek padokkal, esőbeállókkal, járdákkal. Akadálymentesítik a felszállóhelyeket minden érintett megállóban. Ahol van már kerékpártároló, ott fedetté is teszik, ahol eddig nem volt, oda építenek. A kivitelezést a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és az R-Kord alkotta Hegyhát Konzorcium végzi.

A fejlesztési munka a felsővezeték-építéssel kezdődött idén március elején. A korszerűsítésben érintett pályaszakaszon május 17-étől teljes vágányzár lépett életbe, ami egészen augusztus 15-éig tart. Ez alatt a három hónap alatt kerül sor a vasúti pályaépítési munkákra. A teljes kizárásos vágányzár alatt valósulnak meg az állomásépítések kitérőcserével, az útátjáró-átépítések, a peronépítések, a nyílt vonali vágányrostálás és két helyszínen földmunkás vágányátépítés is. Emellett öt műtárgy felújítása is megvalósul, valamint az összes keresztező közmű, kis-, közép- és nagyfeszültségű keresztezés szabványos kiépítését is elvégzi a Swietelsky Vasúttechnika Kft. A projekt befejezési határideje 2016. november 2. A vasútvonal villamosítása után az utazás nemcsak komfortosabbá válik, hanem az esetleges késéseket is könnyebben tudják korrigálni a vonatvezetők, ezért pontos érkezéssel számolhatnak majd az utasok.•

 
Innotéka Mélyépítés