2018/2: csomópont, vasút, közút, híd, alapozás, szerkezetmegerősítés, támfal, metró, városi vasút, aluljáró, rehabilitáció, alagút, csővezeték, akna, vízzáróság, betontechnológia, vízépítési műtárgy, rekonstrukció, mérnök
Inno-tér
2016. július 25.

310 milliárd forint közlekedésfejlesztésre

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több mint egymil­liárd euró közlekedésfejlesztési támogatást biztosított be hazánk számára az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) első két pályázati körében elfogadott projekt­javaslataival. A 15 kohéziós tagállam közül Magyarország mellett öten tudták már most maradéktalanul lekötni a teljes forrásmennyiséget.


A tagállamok küldötteiből álló bizottság 2016. július 8-án véglegesítette a második pályázati körben támogatásra érdemesített projektek listáját. Így CEF-forrás felhasználásával valósulhat meg egyebek mellett a Budapest–Hatvan vasúti vonalszakasz, a Százhalombatta–Pusztaszabolcs vasútvonal és a Déli összekötő Duna-híd korszerűsítése, a GSM-R vasúti távközlési hálózat kiépítésének második üteme. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatja 35 mozdony felszerelését ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel, az M15-ös és M70-es autóutak négysávúsítását, a dunai hajózás lehetőségeit bővítő több beruházást, elsősorban a kikötői infrastruktúra és a folyami információs szolgáltatások fejlesztése terén.

A tavalyi első pályázati felhívás keretében nyertes magyar projektek közé tartozik a többi között a komáromi Duna-híd megépítése, a Kelenföld–Százhalombatta vasúti vonalszakasz korszerűsítése, 59 elővárosi motorvonat felszerelése ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel, és az első hazai cseppfolyósított földgáz (LNG) töltőpontok létesítése. E projektek megvalósítása már zajlik, vagy hamarosan megkezdődik.

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz egy új uniós alap, célja a transzeurópai hálózatok fejlesztésének felgyorsítása a 2014–2020 közötti időszakban. A közlekedési ágazatra fordítható teljes pénzügyi keret jelenleg 24,05 milliárd euró, ebből 11,30 milliárd eurót kizárólag a kohéziós országok használhatnak fel. Magyarország részére 1,08 milliárd eurót (337 milliárd forintot) különítettek el. A nemzeti borítékban található források összértéke, a 15 százalékos hazai önrészt is beleértve nettó 396 milliárd forint.

A 2016 őszén megjelenő harmadik pályázati felhívásban már a más országok által fel nem használt forrásokért is harcba lehet szállni állami vagy magán projektjavaslatokkal, melyre a fejlesztési tárca a következő fordulóra is részletesen kidolgozott fejlesztési tervekkel készül.•

 
Inno-tér
Innotéka Mélyépítés